A farkasember vagy vérfarkas olyan ember, akit egy átok farkassá változtatott. Ilyenkor emberi mivoltából kivetkőzve viselkedik. Eredeti görög neve, a λυκάνθρωπος, a görög lükosz (farkas) és az anthróposz (ember) szavak összevonásából keletkezett. A csehek ősi mitológiájában vlkodlak, a lengyeleknél wilkolak a neve; egyéb szláv elnevezései vukodlak, vukodlak, vurkolak, kudlak; a germánoknál werwolf (ógermán emberfarkas jelentésű szó, ebből a mai angol werewolf); a románoknál priculici vagy a szláv névből származó vîrcolac.

A farkasember legendája az emberiség egyik legősibb és legismertebb mítosza. A farkasemberekről szóló, alakváltó történeteket megtaláljuk mindenhol, ahol a világon írott történelem létezik. Elemeiben a samanizmusra megy vissza. Olyan területeken is találkozni párhuzamaival, ahol nem élnek farkasok (Brazíliában jaguárember, Japánban rókaember).

MEGJELENÉS, TULAJDONSÁGOK:

Az európai folklór szerint a vérfarkasok megkülönböztető jegyeket viselnek magukon emberi alakjukban is : ilyenek például az összenőtt szemöldök, a hegyes körmök, az imbolygó járás. Az egyik alapvető módszer hogy megállapítsák egy emberről hogy vérfarkas, hogy vágást ejtenek a testén, és a seb belsejében szőr látszódik. Egy orosz babona szerint a vérfarkasoknak emberi alakjukban sörte nő a nyelvük alatt. A vérfarkasok állati formájának megjelenése különféle hagyományokban eltérő, jellemzően nem különbözik az átlagos farkastól, bár a legtöbb monda szerint nincsen farkuk, és emberi szemekkel és hanggal bírnak. Visszatérve emberi alakjukba, gyenge, visszahúzódó, lelki fájdalomtól gyötört emberként dokumentálták. Sok vérfarkasról szóló írás a történelem folyamán, olyan embernek írta le őket, akik melankólikusak, krónikus depressziótól szenvednek, és keserűek az általuk elkövetett bűnök miatt. Az általánosan elterjedt nézet a középkori Európában az volt hogy a vérfarkasok előszeretettel falták fel a frissen eltemetett holttesteket. Ez a nézet széles körben dokumentált, például a 19.századi Annales Medico-psychologiques kötetben is. A skandináv hagyományok szerint a vérfarkasok jellemzően öregasszonyok, méregtől csöpögő karmokkal, és bénító pillantással. A szerb mondák vulkodlakjai évente összegyűlnek egy téli éjszakán, ahol közösen egy rituálé keretésben leveti farkasbundájukat és a fákra akasztják, majd kölcsönösen elégetik egymás bundáját, ezzel szabadítva meg társukat az átoktól. A haiti mondák szerinti jé-rouge-ok az éjszaka közepén felriasztják a gyermekes anyákat és elkérik gyermeküket, melyre a félig kába nők néha igent mondanak.